Setét Patkány naplója(1.rész)
1165.nap
Ez a nap igazán unalmasnak indult. Be kellett fejeznem a templomot. Sajnos még volt rajta munka bőven. Még csak a felét alapoztam le. Igazán megbántam, hogy hússzor húsz lépéses templomot kezdtem el tervezni. Bőven elegendő lett volna egy lépésszer egy lépéses totemoszlop. Akkor már rég kész lennék vele, és Leah is boldog lenne. Tulajdonképpen miért éri meg az isteneknek, hogy ilyen dög nehéz feladatokat adnak a híveiknek? Ha teszem azt, mindig az lenne a feladat, hogy hozzak neki egy kerek követ, másodpercek alatt feljutnék a papi ranglétrán. És így lenne ezzel Leah összes híve is. Következésképp Leah követői lennének a leghatalmasabbak, akik ledarálják az összes többi isten embereit. Az istent-ugyi-a belé vetett hit tartja el, tehát ha nincsen követője, megpusztul. Így aztán Leah lehetne az egyetlen isten a világban, és nagy boldogság következne ránk. Ha legközelebb látok egy oltárat, beszélek az öreg Leahhal, és elmondom neki az ötletet. Már csak ezért is tolni fog majd rajtam egy-két szintet. De ha így is, úgy is tol majd rajtam, akkor nem kell befejeznem a templom építését. Juhé!
Nem jutott eszembe semmi hülyeség, amivel tovább tudtam volna halogatni a munkát: befejeztem az alapok lerakását. Még egy oszlopot is felállítottam.
Aztán eszembe jutott, hogy valaki más is ígérte, hogy épít a templomba. Nem is egyvalaki, baromi sokan.
Akkor, minek akarom én befejezni magamban? Itt hagyom, ahogy van, és majd a többiek befejezik. Ettől igazán jó kedvem lett, neki is vágtam az útnak.
Közben elém pattant egy pattanóböde. Teljesen apró darabokra cincáltam. Az eset emlékére kimetszettem a pattanóböde cercusát,sajnos el kellett hajintanom a karmostankány rectumot,amit idáig büszkén viseltem,mert nem fért volna fel tőle a cercus az övemre. Nem maradt sok időm dicsőségem hosszas élvezésére,mert egy teljes szörnysereg esett nekem. Szerencsére elképesztően ostobák voltak, és mindegyik megvárta, amíg végzek az előtte levővel. Azt hitték szegénykék talán, banánért állnak sorba. A mészárlás végeztével végignéztem a tetemeken. Egy trollfa, egy vérszomjas csüldő (ahhoz képest elég nyugisan várt, amíg lecsaptam a fát), egy piromenyét (talán Fifike rokona?) És egy nukleáris cickány volt a teríték. Szerintem nem túl rossz termés.
Miközben elvégeztem a visszataszító műveleteket, amik különféle komponensek kinyeréséhez voltak szükségesek (vissza is taszultam a dologtól rendesen: nem túl kellemes érzés ám a piromenyét forró és lucskos gyomrában turkálni a pirkitek után), füstöt láttam a távolban. Gyorsan odalejtettem-hát nem egy alakváltó hortyogott a tábortűz tövében? Gyorsan lekaptam az övéről a rézkulcsot, az enyémet amúgy is felfalta a múltkor egy fémbontó szójer. A vidám móka után tovább folytatódott a vérfürdő. A halállistán ez alkalommal egy garokk, egy ragyásburástya és egy uzbány szerepelt. Már teljesen kezdett eluralkodni rajtam a vérszomj. Azt üvöltöztem:,, Gyertek, mocskok,zabáljatok ubukdobónyilat!"A nagy óbégatásban nem vettem észre,hogy valami gödör van előttem. Bele is estem, amint az annak rendje és módja. Az alján undorító fekete szutyok állt. Teljesen beborított . ,,Muramista!"- futott át az agyamon. ,, - Nekem most végem van! " Már éppen elhatároztam, hogy tényleg megfulladok, amikor véletlenül ki másztam. Gyorsan végignéztem magamon, mindenem meg van-e. Szerencsére nem volt hiány semmiben. De mégis, mintha a varázserőm csökkent volna. Na ez már tényleg több a soknál!